 |
Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame) Rendező: Joe Russo, Anthony Russo Író: Christopher Markus, Stephen McFeely Zeneszerző: Alan Silvestri Főszereplők: Chris Evans, Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Scarlett Johanson, Jeremy Renner, Mark Ruffalo, Paul Rudd, Karen Gillan, Don Cheadle, Bradley Cooper, Brie Larson, Josh Brolin, Zoe Saldana, Danai Gurira és még marha sokan
Magyar megjelenés: 2019. április 25.
Játékidő: 181 perc IMDb-lap |
Igen, a film már több mint egy hónapja került bemutatásra a mozikban, én pedig egy hétre rá meg is tekintettem. Ahogy haza is értem rögtön nekikezdtem ennek a cikknek, de az időm hiánya és egyéb dolgok miatt sajnos eléggé eltolódott az írása, de végre sikerült időt szakítanom rá.
Előre szeretném leszögezni, hogy a cikk spoilereket tartalmaz - tudom, hogy egy hónappal a bemutató után ez már nem zavaró, de azzal is tisztában vagyok, hogy vannak akik nem tudták moziban megtekinteni a filmek. Nekik röviden összefoglalom: ha nem szeretted a Marvelt vagy úgy am bloc a szuperhősfilmeket, akkor nem most fogod, de ha szeretted az elmúlt 11 év filmjeit (vagy legalábbis a nagy részét), akkor nagy eséllyel imádni fogod. Én legalábbis nagyon imádtam.
Na de kezdjünk is bele.
11 évvel ezelőtt volt egy film, ami hatalmas kockázatokra épült. A rendező nem a legnagyobb név volt, a főszereplőnek elég durván meg volt kopva akkor a renoméja, a forgatókönyv nem volt teljesen kész, ráadásul ha elbuknak, akkor a Marvel maradék karakterének filmes jogait is szépen elvesztik.
Ez a film volt A Vasember, ami végül hatalmas meglepetést okozott a stúdiónak és ami mai napig az egyik legkedvencebb filmem. (Az élménybeszámolóm róla itt található.)
A film nem csupán szép számokat és jó kritikákat hozott, de elindított maga után egy filmes univerzumot, aminek voltak jobb és kevésbé jobb pillanatai is (utóbbiak közül továbbra is a Vasember 2. a leggyengébb a számomra, Fekete Párduc ide, Marvel Kapitány oda), én viszont végig élveztem.
És ez a 11 évnyi egymással összefüggő filmvonal tavaly áprilisban megkezdte befejezését a Végtelen háborúval, idén a Végjátékkal pedig teljesen véget ért (oké, technikailag a Pókember: Idegenben fogja lezárni, ami az utóhatásokkal foglalkozik), én pedig izgatottan vártam, hogy hogyan fejeződnek be az eredeti hatos kalandjai. És minden tiszteletem A tél katonáját és a Polgárháborút is jegyző Russo tesóké, mert nem okoztak csalódást.
1. A történet
A Végtelen háború eseményei után vesszük fel a fonalat, mikor is az újraegyesült csapat megoldást keres a csettintésre és az univerzum lakosai felének elporladására. A megoldás a végtelen kövekben rejlik, amikkel vissza tudnák fordítani a dolgot, ám mire megtalálják Thanost az addigra a saját erejükkel atomjaikra zúzta azokat.
5 évvel később vesszük fel a fonalat, ahol a karakterek igyekeznek helyt állni a megváltozott világban, de ezt mindenki másképp dolgozza fel. Azonban egyszer csak előkerül a mindenki által halottnak hitt Scott Lang, aki az elmúlt 5 évben a kvantumvilágban rekedt, ám ő ezt csak 5 órának érezte. Ez alapján kidolgoznak egy tervet, amivel visszautazhatnak az idő bizonyos pontjaira és megszerezhetik a köveket és neki is látnak a kivitelezésnek, ám nem számolnak azzal, hogy a múltbeli Thanos rájön mire készülnek.
A sztori hangulata az előző rész eseményei és a nagy zárás miatt sokkal komolyabb, picit sötétebb is, de nem vitték túlzásba. Persze a Marvelre jellemző humor itt is itt van, de én nem éreztem azt, hogy túlzásba vitték volna, szépen adagolták.
Aztán ott az időutazás, amit nagyon ügyesen oldottak meg. Ugyanis nem a legtöbb film által használt sablonokat használták, hanem itt minden módosítást csupán egy alternatív idősíkot hoz létre, így a saját múltjukat nem módosíthatják érdemlegesen. Ezzel így minden létező paradoxont ki is zártak - az egyetlen probléma ezzel csak Steve történetének lezárása volt a legvégén, de az túl szép volt hogy haragudja rájuk.
2. A helyszínek
A helyszínek remekül voltak megcsinálva, a csettintés utáni világ dizájnját jól oldották meg, néha volt egy kis posztapokaliptikus feelingje. A Bosszúállók bázis remekül nézett ki épen és szétzúzva is, de a leginkább a korábbi filmek helyszínei emelkedtek ki, amiket remekül alkottak újra.
3. A látványvilág
Blockbustereknél eléggé elvárja az ember, hogy rendkívüli látvánnyal örvendeztesse meg a nézőt, és egy ilyen grandiózus volumenű produkció, mint a Végjáték ebben bővelkedik is. A quantumtérben való utazás, a múlt eseményeinek felidézése... De az igazi csúcs a végső csata volt, amin tényleg éreztem, hogy ez az a grandiózus összecsapás, ahová az elmúlt 11 év vezetett. Nekem ez olyan lett, mint sokaknak a Helm-szurdoki csata A gyűrűk urában.
4. A zene
Alan Silvestri a Végtelen háborúban nem erőltette meg túlzottan magát, de egy egész jó tracket rakott össze. A Végjátéknál se készített egy világmegváltó csodát, de nekem összességében hangulatosabb és jobb is volt. És volt két szám... két darab szám, aminek viszont tiszta szívvel odaadnám magában az Oscart: a végső csatát felvezető Portals és a The Real Hero, amitől ennyi idővel a film után is képes vagyok könnyezni, ezt pedig nem sok szám tudta előidézni nálam. Szóval le a kalappal.
5. A szereplők
Na, ők a szememben így is tündöklő film igazi fénypontjai. A film ugyanis remekül zárja le az eredeti Bosszúállók-csapat tagjainak történetét, amik közül egyedül Hulkéval voltak kisebb-nagyobb gondjaim. Bruce ugye végig ellenséges volt a Hulkkal, de mikor nagyon kellett volna már nem jött elő, ezért végül kombinálta kettejüket, létrehozva ezzel Hulk professzort. Az új karakter számomra érdekes volt, de nem bontották ki szerintem eléggé. Ráadásul az Ultron korában Natashával való szerelmi szálával se kezdtek érdemben semmit, viszont mégis utaltak rá, hogy még érez iránta valamit.
A "mellékszereplők" közül leginkább Scott és Nebula emelkedett ki a számomra. Előbbinek rendkívül szórakoztatóak voltak az interakció a többi karakterrel, míg utóbbinak pedig jobban beleláttunk picit a szétroncsolt lelkébe és hogy mivé is tette őt Thanos.
Apropó Thanos: Josh Brolin továbbra is remekül hozza a karaktert, még úgy is, hogy az előző résszel ellentétben most nem ö van a középpontban. Azt, hogy szimpatizálni lehet vele marha erős túlásnak tartom, viszont a motivációi teljesen érthetőek, továbbra is egy kiemelkedő gonosztevő lett.
Ugyancsak jól hozták vissza a megtört, családját elvesztett Sólyomszemet, aki eszeveszett ámokfutásba kezdett az életben maradt gazfickók ellen. Bár picit túl gyorsnak éreztem a Bosszúállókhoz való visszatérését, de a Natashával való kapcsolatát továbbra is remekül mutatták be. Ennek fénypontja a Vormiron volt, ahol azon versenyeztek, melyikük is áldozza fel magát, és bár egyértelmű volt a vége (Clintnek vissza kellett térnie a családjához, míg a régen egymagában dolgozó Natasha áldozatot hoz újdonsült "családjáért" - és itt ez a családosdi mérföldekkel jobb, mint bármely Halálos iramban filmben), mégis feszült volt végig.
A legtöbb negatív kritika Hulk mellett egyértelműen Thorra irányul, akiből az 5 év alatt egy hebehurgya, alkoholista dagadt fickó lett - akik ezt kritizálták, azok vélhetően nem tudják, milyen is a depresszió. Viharisten barátunk szinte mindent (is) elvesztett: a családját, az otthonát, a lakosai felét (és még ki tudja, hogy hány asgardi tűnt el a csettintés hatására), ráadásul kétszer is vereséget szenvedett Thanosszal szemben, a másodiknál pedig az univerzum fele is elveszett emiatt. Engem az baszott volna így fel, ha nem ilyenné vált volna, ráadásul a végén sikerült felülemelkednie ezen és a vélhetően A galaxis őrzői vol. 3-ban ismét kigyúrja magát.
Na de akkor a film két legfontosabb karaktere következik, elsőként az, aki nekem picit kevesebbet jelentett: Amerika Kapitány. A karakter továbbra is igyekszik segíteni másoknak amiben csak tud, ha már nyugodt életet nem tud élni, de azért lehetett látni a múltbeli jelenethez képest, hogy bizony jócskán változott és fejlődött azóta. Ugyancsak tetszett, hogy a Tony-val való interakciója nem kezdődött túl pozitívan, nem lettek egyből puszipajtások ahogy újra találkoztak, el kellett telnie egy kis időnek. Aztán végül a karakter, aki mindig másokat helyezett előtérbe végre magára is szánhatott egy kis időt, és visszamenve a múltba Peggy-hez végre leélhette az életet, amire mindig is vágyott. Bár hogy hogyan tért vissza az elég nagy rejtély és az egyetlen lyuk az időutazós sztoriban, de szép befejezés volt.
Akié viszont még szebb volt, az Vasember. A mindig csak magával törődő Stark végre családra lelt és az egykori egoista fegyverkereskedő megtette a legönzetlenebb tettet, amit csak lehet: a saját életét áldozta fel azért, hogy mások élhessenek. Az egész felépítése, ahogy Tony 11 éve futó történetszálát lezárta az rendkívül gyönyörű volt, és én ennyit soha semmilyen filmen nem sírtam, mint ezen. Ha csak egy Oscar-díjat is nyerhet a Végjáték, akkor én azt mindenképp Robert Downey Jr.-nak adnám.
6. Összegzés
Nekem ez a film mindent megadott, amit vártam tőle. Sőt, olyan érzéseket hozott ki belőlem, amit előtte nem sok film. Persze aki eddig nem rajongott a műfajért, az nem ezzel fogja megkedvelni (arra a Logant vagy A sötét lovagot javasolnám), de aki rajongója volt az eddigi filmeknek, az nagy eséllyel imádni fogja.
Nálam 10/10. Háromezerszeresen is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése